2018. február 06. kedd 18:09

MOL-Pick Szeged - B. Braun Gyöngyös 36-18

Csakúgy, mint szombaton, hazai pályán a Veszprém ellen, Szegeden is tíz-tizenöt percig sikerült tartanunk a lépést a BL-ben is érdekelt ellenfelünkkel. A mérkőzésnek ebben az első szakaszában kétszer is vezettünk, a folytatásban azonban a hazaiak remek kapusteljesítményüknek is köszönhetően tetemes előnyt dolgoztak ki, és a végére húszgólos vezetésre tettek szert. A bajnokság igazán fontos mérkőzései ezután következnek, február 17-én a Komló látogat majd Gyöngyösre.

szeged bbgy hl

Hazai góllal indult a mérkőzés, de Markez révén egyenlíteni tudtunk a harmadik perc végén, és a folytatásban sem szakadtunk le a szegediektől. Lele Ákostól láthattunk két szép gólt, majd Duris duplázott, második góljával pedig már nálunk volt az előny (4-5). A házigazdák egyenlítése után Markez szerezte vissza a vezetést, majd a 11. percben Sipeki lőtte hetedik gólunkat (7-7). Hosszú gyöngyösi gólcsend következett, emberelőnyben sem tudtunk eredményesek lenni, így a Szeged a 23. percre hatgólos előnyt dolgozott ki (13-7). Egészen a 25. percig kellett várni az újabb vendégtalálatra, Lele távoli bombája volt a nyolcadik gólunk, de villámgyorsan visszaállt a hétgólos különbség a csapatok között. Mikita lőtt nagy gólt, majd Lele Ákos adott szép passzt István Péternek, de sajnos a ziccer kimaradt (15-9). A félidőből hátralévő percekben Sierra minden lövésünket hárította, így 18-9-es állásnál jött a szünet.

Lele passza után Martins szerezte a második játékrész első találatát, de a szegediek lendülete megmaradt, és Sierra is ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta, így a 34. percre tízgólos különbség alakult ki a csapatok között (20-10). Ismét Martins volt eredményes, majd a második félidőre Tóth Mihályt váltó Hudák védése után Németh ejtése a kapufáról kifelé pattant. Markez nagy bombát engedett a kapuba, majd Lele lőtt hasonlóan nagy gólt, amivel 21-13-ra zárkóztunk fel. Markez szerezte a 14. gyöngyösi találatot (22-14), majd Hudák védése után emberelőnybe kerültünk, amivel azonban nem sikerült élnünk, sőt a szegediek visszaállították a tízgólos különbséget (24-14). A 42. percben még egyet közé tettek a vendéglátók, Konkoly Csaba pedig időt kért. Ezt újabb gólcsend követte, a 49. percben már 29-14 volt az állás. Loncar is pályára lépett, a kapunkat pedig Holló Márk védte, de a túloldalon a Sierrát váltó Nagy Martin is remek arányban védte a lövéseinket, így az olló tovább nyílt, nyolc perccel a mecsc vége előtt 17 góllal vezettek a hazaiak (31-14). Urbán Egon több mint negyedórás gólcsendet tört meg, amivel legalább azt sikerült elérnünk, hogy húsz gólon belül maradjunk (33-15). Három perccel a vége előtt azonban büntetőből a szegediek beállították a húszgólos különbséget, amire Sipeki tudott válaszolni egy talpról elengedett lövéssel (35-16). Loncar nagy góllal tartotta húszon belül a mieinket, majd Holló akadályozta meg a Szegedet, hogy visszaállítsa a legnagyobb különbséget. Loncar még kiharcolt egy büntetőt, amit aztán be is lőtt, ezzel kialakítva a meccs végeredményét: 36-18. Jövő hét szombaton a Komló elleni hazai meccsel folytatjuk.


K&H férfi kézilabda liga, 17. forduló

MOL-Pick Szeged – B. Braun Gyöngyös 36-18 (18-9)

Szeged, 1000 néző
V.: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária

Szeged: Sierra, Nagy M. (kapusok) – Srsen 4, Kallman 1, Bodó 7, Sigurmannsson 8 (4), Gonsalves 1, Fekete B. 1, Zubai, Balogh 3, Skube 2, Blazevic, Hegedüs, Sostaric 5, Zhitnikov 3, Bánhidi 1. Edző: Juan Carlos Pastor.

Gyöngyös: Hudák, Tóth M., Holló M. (kapusok) – Martins 2, Németh T., Sipeki 2, Gábori, Duris 2, Loncar 2 (1), Gerdán, Lele, Krivokapics, Markez 4, Mikita M. 1, István P., Urbán 1. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 1/1.

Értékelések:

Konkoly Csaba: - A Szeged a játék minden elemében felülmúlt bennünket, hiába bírtuk tizenöt percig, ezt a játékot kétszer harminc percig játsszák. Voltak részcéljaink, amiket ebben a tizenöt percben sikerült megvalósítanunk, de aztán teljesen szétestünk. A BL-résztvevő Szeged minden hibánkat kegyetlenül kihasználta, így már az első félidőben eldőlt a meccs. Nekünk most kezdődik a bajnokság, remélem, ennek megfelelően tudunk tovább dolgozni. Gratulálok a Szegednek, megérdemelték a győzelmet, még ilyen különbséggel is.

Juan Carlos Pastor: - Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem, főként a védekezésre helyeztük a hangsúlyt. Az elején az öt-egyes védekezésünkben a zavaró sok hibát vétett, de a félidő közepére belejött, és Sierra is védett néhány labdát, így meg tudtunk lépni. Váltogattuk a védekezést, jöttek a cserék mindkét oldalon, mindenkinek lehetőséget tudtam adni. Gratulálok a Gyöngyösnek, jó kézilabdát játszanak, több pontot érdemelnének, mint amennyivel jelenleg bírnak.

Holló Márk: - Gratulálok a Szegednek, szerettük volna minél jobban megnehezíteni a dolgukat, ez tizenöt percig sikerült, aztán kezdtet nyílni az olló. Nekünk most kezdődik a bajnokság lényegi része, reméljük, a sérültjeink visszatérnek, az új játékosok beilleszkednek a csapatba, és sikerül az első hazai mérkőzésünket megnyerni a Komló ellen.

Ivan Srsen: - Izgalmas élmény volt először játszani a szegedi közönség előtt. A mérkőzés elején a védekezésünkben több hibánk volt, de ezen tudtunk javítani, a Gyöngyöst hibákra kényszerítettük, sikerült néhány gyors gólt szereznünk, és ezzel megnyertük a meccset.

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 20
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Telekom Veszprém 12
    5. Balatonfüredi KSE 12
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner