Óriási csatát vívott a harmadik helyezett Tatabányával a B. Braun Gyöngyös a K&H férfi kézilabda liga 23. fordulójában. A találkozó az elejétől a végéig kiélezett volt, hol mi, hol a vendégek vezettek, fordítani tudtunk mínusz négyről is, ám a hajrában az EHF-kupa résztvevő Tatabánya felülkerekedett, és elvitte mind a két pontot Gyöngyösről. Ennek ellenére szégyenkezni valónk nincs, méltó ellenfele voltunk a bronzéremért csatázó Bányásznak.

01 bbgy tatab 0328 1

A vendégek második támadásukból szerezték a mérkőzés első találatát, de sokáig mi sem maradtunk adósok a gólgyártással, Loncar révén a 3. perc derekán egyenlítettünk (1-1). A kapusoknak is köszönhetően egészen a 7. perc végéig kellett várni a következő találatra, amit a tatabányaiak büntetőből szereztek, mi pedig öt mezőnyjátékosra fogyatkoztunk. Ezúttal is Loncar egyenlített, de most is jött a vendégek válasza: 2-3-as állást mutatott az eredményjelző a 9. perc végén. Két perc múlva már kettő volt a vendégek előnye, amit Duris csökkentett egyre (3-4). Az első negyedóra végén 5-5 volt a mérkőzés állása, és két percre emberelőnybe kerültünk, majd Markez újabb kétperces büntetést és hétméterest harcolt ki. Ez utóbbit Kovacsics Péter értékesítette, 6-6-ra módosítva a találkozó állását. A 20. perc elején Lele Ákos engedett el talpról egy váratlan lövést, amivel átvettük a vezetést (7-6). Tóth Mihály fantasztikus formában védett, Lele pedig újabb bombát engedett el a kapuba, kétgólosra növelve az előnyünket (8-6). A vendégek a 24. percre egyenlítettek, de Gábori Máté góljával visszavettük a vezetést. Két perccel a félidő vége előtt 9-9 volt az állás, amikor a vendégek időt kértek, és gólt szereztek, amire a mieink a sípszóig nem tudtak válaszolni, így 10-9-es tatabányai vezetésnél kezdődött a szünet és a második félidő.

01 bbgy tatab 0328 2

A játékrész elején a vendégek tovább tudták növelni egygólos előnyüket, és a 35. percben már 12-9-re vezettek, majd hétméteresből négygólosra növelték az előnyüket (9-13). A 37. percben Markez lőtte a 10. gólunkat, egyúttal szerezte a félidő első gyöngyösi találatát, majd Duris zárkóztatta mínusz kettőre a mieinket (11-13). Urbán Egon gólja után már csak egygólos hátrányban voltunk, majd húsz perccel a vége előtt, Kovacsics gólja után ismét egyenlő volt az állás (14-14). István, Markez és Urbán is eredményes volt, így a találkozó utolsó negyedórája 17-17-es állásnál kezdődött. Tóth Mihály védése után Urbán góljával szereztük vissza a vezetést (18-17), de az 51. percre a vendégek fordítottak (19-18). Hét perccel a vége előtt már három gól volt a Tatabánya előnye (18-21), amikor Konkoly Csaba időt kért. Négygólos Tatabánya-vezetésnél Kovacsics büntetőből szerezte a 19. gólunkat, de ekkor már csak négy perc volt hátra a mérkőzésből (19-22). Másfél perccel a vége előtt, egy tatabányai hétméteressel végleg eldőlt a találkozó sorsa. Pontot szereznünk ugyan nem sikerült, de méltó ellenfele voltunk a bronzéremért csatázó Tatabányának. A bajnokságban közel egy hónapos szünet következik, legközelebb április 21-én lépünk pályára, amikor a Csurgót fogadjuk.


K&H férfi kézilabda liga, 23. forduló

01 bbgy tatab 0328 tiszta

B. Braun Gyöngyös – Grundfos Tatabánya KC 20-23 (9-10)
Gyöngyös, 450 néző
V.: Sándor, Szikszay

Gyöngyös: Tóth M., Hudák, Holló M. (kapusok) – Martins, Németh T. 1, Kovacsics 3 (2), Sipeki, Gábori 1, Duris 2, Loncar 2, Gerdán, Lele 2, Markez 2, Mikita M., István P. 2, Urbán 5. Edző: Konkoly Csaba.

Tatabánya: Iancu (kapus) – Bozovic 1, Pásztor Á. 2, Vujovic 9 (5), Sipos, Harsányi, Székely, Szöllősi B. 2, Ilyés 1, Grigoras 1, Dénes J., Szöllősi Sz. 1, Vranjes 3, Vrankovic 2, Juhász Á. 1, Rosta. Edző: Matic Vladan.

Kiállítások: 4, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5.

01 bbgy tatab 0328 st

Értékelések:

Vladan Matic: – Nagyon jó tempót diktált a Gyöngyös, látványos meccset játszottunk, sok góllal, fantasztikus kapusteljesítményekkel mindkét oldalon. A tempókézilabdánkba sok technikai hiba csúszott, de nem vagyunk elégedetlenek, két pontért jöttünk, két ponttal utazunk haza.

Iancu Ionut: – Nagyon jó meccs volt, nehéz meccs volt. Boldog vagyok, mert két ponttal térünk haza.

Konkoly Csaba: – Büszke vagyok a csapatomra, egy EHF-kupa résztvevő csapat ellen sikerült jó tempót diktálnunk. Kulcsjátékosaink a végére elfáradtak a saját magunk által diktált tempóban, de az utolsó pillanatig küzdöttünk. Ezen az úton megyünk tovább, és a következő három fordulóban is ugyanezzel a harcossággal szeretnénk pályára lépni.

Tóth Mihály: – Az utolsó tíz percben kidomborodott a Tatabánya rutinja, mi pedig elfáradtunk, de így is jó mérkőzéssel tudtuk kiszolgálni szurkolóinkat.