2018. augusztus 16. csütörtök 19:25

Liga Kupa: ismét egy csoportban az Egerrel

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a férfi Liga Kupa csoportbeosztását. Csapatunk az Egerrel, a Mezőkövesddel és az NB I./B-s Szigetszentmiklóssal került egy csoportba.

01 bbgy eger 20180112 36

Ahogy a férfi kézilabda Liga Kupa történetének eddigi két kiírásában, úgy idén is a csoportkörben kerülünk szembe a megyei rivális Eger csapatával. A Liga Kupa csoportbeosztását csütörtökön készítették el a Magyar Kézilabda Szövetségben. A mieink az Eger mellett a Mezőkövesddel és a Szigetszentmiklóssal küzdenek meg az „A” jelű kvartettben. A tizenhat csapat négy darab négycsapatos csoportban versenyez, területi elhelyezkedés alapján. A sorsolás alkalmával a kiemelésnek megfelelően minden csoportba három-három NB I.-es és egy-egy NB I./B-s csapat került. A Liga Kupában kizárólag magyar játékosok léphetnek pályára.

A csoportmérkőzéseket a csapatok tetszőleges sorrendben játszhatják le 2019. január 31-ig. Mind a négy csoportból két-két csapat jut a negyeddöntőbe, ahol kuparendszabályok alapján két mérkőzésen dől el a legjobb négy közé jutás. Az első mérkőzésen a második helyen továbbjutók a pályaválasztók, a visszavágón az első helyen továbbjutók. A negyeddöntőket 2019. március 7-ig kell lejátszani.

Férfi Liga Kupa, 2018/2019

Csoportbeosztás:

A-csoport: Eger SBS Eszterházy, HE-DO B. Braun Gyöngyös, Mezőkövesdi KC, Szigetszentmiklós KSK
B-csoport: Dabas VSE KC, Ceglédi KKSE, Vecsés SE, Kecskeméti TE
C-csoport: Telekom Veszprém, Sport36 Komló, Csurgói KK, Veszprémi KKFT
D-csoport: Balatonfüredi KSE, CYEB Budakalász, FTC, Váci KSE

A negyeddöntők párosítása:
A-csoport 2. helyezettje–D-csoport 1. helyezettje
B-csoport 2. helyezettje–A-csoport 1. helyezettje
C-csoport 2. helyezettje–B-csoport 1. helyezettje
D-csoport 2. helyezettje–C-csoport 1. helyezettje

Tabella

  • 01 kh liga

    1. MOL-PICK SZEGED 20
    2. Grundfos Tatabánya KC 15
    3. Csurgói KK 15
    4. Telekom Veszprém 12
    5. Balatonfüredi KSE 12
    6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 11
    7. Ferencvárosi TC 10
    8. Sport36-Komló 9
    9. Dabasi KC VSE 6
    10. Ceglédi KKSE 6
    11. CYEB Budakalász 6
    12. DVTK-Eger 5
    13. Mezőkövesdi KC 3
    14. Vecsési SE 0

     

    01 logo fb      01 logo insta     01 logo youtube     01 logo gplus 3

banner




banner