Nyolcgólos győzelem Orosházán
| Kategória: Híreink

Nyolcgólos győzelemmel hangolt a két hét múlva esedékes bajnoki rajtra a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. A mieink az NB I.-től májusban búcsúzott Orosháza ellen gyakoroltak.

01 bbgy tatran 15

Az NB I./B-s bajnokságra készülő, tavaly még az élvonalban szereplő Orosházához utazott a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely hatodik edzőmérkőzését játszotta a felkészülési időszakban. Az ellenfél csak papíron tűnik gyengébbnek, ugyanis az orosháziak több játékosukat is megtartották, Lele Ákossal és Zubai Szabolccsal pedig egyértelműen erősítették keretüket. Határozott céljuk a visszajutás, így két héttel a bajnoki rajt előtt remek edzőpartnernek bizonyultak. Az első félidőben nem is sikerült meglépnünk tőlük, a nyolcgólos győzelmet csak a második játékrészben tudtuk bebiztosítani.

– Több szempontból is hasznos volt a mérkőzés – értékelt Konkoly Csaba vezetőedző. – Egyrészt a hosszú utazás után lejátszott idegenbeli mérkőzés hangulatát szokhattuk, másrészt sok olyan hibánk ütközött ki – főleg az első félidőben –, amelyeket az első tétmeccsig még kijavíthatunk. Az első harminc percben a helyzetkihasználásunk és a védekezésünk is gyengébb volt az elvártnál, ezért is tudta tartani magát az Orosháza. A második játékrészre sikerült összeállnunk, és kifárasztani az ellenfelet, így alakulhatott ki a nyolcgólos különbség.

Konkoly Csaba csakúgy, mint az eddig lejátszott felkészülési meccseken, most is bizalmat szavazott egy utánpótláskorú játékosnak, ezúttal Forgács Dávid próbálhatta ki magát a felnőttek között. Csapatunk már csak egy alkalommal lép pályára az augusztus 31-i, első bajnoki előtt, 24-én a Ferencváros vendégeként játszunk.

Orosházi FKSE-LINAMAR – HE-DO B. Braun Gyöngyös 21-29 (13-13)
Gólszerzőink: Herceg 5, Sajin 5, Markez 5 (1), Urbán 5, Varsandán 3, Vilovszki 3, Ubornyák 2 (1), István 1.

Következik: FTC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 2018. 08. 24. péntek, 17:00