Nem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást a Magyar Kupában, miután négygólos vereséget szenvedtünk Balatonfüreden.

Balatonfüreden játszotta második mérkőzését a Magyar Kupában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely a harmadik fordulóban a Hatvan gárdáját búcsúztatva játszhatott a legjobb nyolc közé kerülésért. A sorsolás úgy hozta, hogy Balatonfüreden kellett volna kiharcolnunk a továbbjutást, ám a kedd esti mérkőzésen négygólos vereséget szenvedett több fiatal játékossal felálló csapatunk, így búcsúzni kényszerült a sorozattól.

A mérkőzés első negyedórája szorosan alakult, egyik csapat sem tudott egygólosnál nagyobb különbséget kialakítani, hol a mieink, hol a házigazdák kerültek lépéselőnybe. A 20. percig tartottuk a lépést a Balatonfüreddel, akkor a házigazdák háromgólos vezetésre tettek szert (12-9), és a meccs végéig nem is engedték ki a kezükből. 19-13-as hazai előnnyel fordultak a csapatok a második félidőre, aminek a derekán tízgólosra hízott a különbség a csapatok között. 27-17-nél aztán sikerült stabilizálni a játékunkat, és egy 7-1-es sorozattal kozmetikáztunk az eredményen, így végül négygólos, 28-24-se vereséggel búcsúztunk a Magyar Kupától.

Férfi Kézilabda Magyar Kupa, IV. forduló

Balatonfüredi KSE – HE-DO B. Braun Gyöngyös 28-24 (19-13)

Balatonfüred, 400 néző
V.: Paska, Vastag

BALATONFÜRED: Bősz, Andó (kapusok) – Szűcs, Kemény 4, Varga M. 1 (1), Bóka 1, Déber 4, Németh B., Kancel, Ferreira, Szita 1, Topic, Hornyák 6 (2), Semenov 3, Zdolik 6 (1), Máthé 2. Edző: Csoknyai István.

GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Urbán, Németh T. 3, Jaros O., Varsandán 4 (1), Ubornyák 5 (2), Dávid J., Duris 3, Vilovszki 4, Gerdán, Krivokapics 2, Herceg 1, István, Sajin 1, Gábori 1. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/3.

Értékelések:

Konkoly Csaba: – Nagyon hektikusan játszottunk, az első félidőben rengeteg lerohanásgólt kaptunk, ami rányomta a bélyegét a meccs egészére. Amit pozitívumként ki tudok emelni, hogy a hullámvölgyek után újra és újra fel tudtunk állni.

Ubornyák Dávid: – Sajnálom, hogy ennyire hullámzott a teljesítményünk. Jól kezdtünk, de az első félidő végén és a második félidő elején sokat hibáztunk, és átszaladt rajtunk a Füred. A végére sikerült stabilizálnunk a játékunkat, ezért nem lett olyan nagy a különbség a végére.

Csoknyai István: – Negyvenöt percig úgy tudtunk játszani, ahogy azt előre elterveztük. Fontos volt, hogy a fiataloknak és a sérülésből visszatért Zdolik Bencének is lehetőséget tudjak adni. A végére a teljesen felforgatott csapatunk beragadt, a Gyöngyös pedig tudott újabb energiákat mozgósítani, de így is sikerült megőriznünk négy gólt az előnyünkből.

Zdolik Bence: – Az első félidőben a remekül védő Ari (Andó Arián) segítségével sikerült egy kisebb előnyt kiharcolnunk, és ezt az előnyt tudtuk a végéig kitolni, és így nyerni.