Maradt hiányérzet a felemás őszi szereplés miatt Gulyás Istvánban, a B. Braun Gyöngyös vezetőedzőjében, aki szerint a sok sérülés volt a legfőbb oka a vártnál gyengébb teljesítménynek. A vezetőedző azonban bizakodó, és úgy véli: csapata a végelszámolásnál is ott szerepel majd a tabellán, ahol a tavaszi folytatást várhatja: a felsőházi rájátszást érő ötödik helyen. Gulyás Istvánnal az őszi szezont értékeltük.

– Hullámhegyek és hullámvölgyek egyaránt jellemezték a csapat őszi teljesítményét. Hogyan lehetne néhány mondatban összefoglalni, ami az elmúlt néhány hónapban történt?

– Nagyon nehéz röviden válaszolni erre a kérdésre. Egész ősszel tele voltunk sérülttel, és ez alapvetően határozta meg a teljesítményünket. Hétről hétre toldoztunk-foldoztunk, amint egyvalaki felépült, másvalaki lesérült, így nem tudtunk egy olyan egységes, összeszokott, jól működő csapattal kiállni, mint tavaly. A belső posztokra új játékosokat kellett beépítenünk, ami különösen nehezen ment ebben a helyzetben, így a teljesítményünk sajnos elmaradt a tavaly őszitől. Ugyanakkor a csapat becsületére legyen mondva, hogy ebben a nehéz helyzetben is küzdött, minden tőle telhetőt megtett a sikerért, és bár valóban voltak hullámvölgyek, ezeket közös erővel próbáltuk meg áthidalni. Továbbra is küzdeni, harcolni fogunk, és biztos vagyok benne, hogy a végelszámolásnál el fogjuk érni a célunkat.

– Időarányosan hogyan mutat a teljesítmény? Sikerült azt elérni, amit a bajnokság első felére kitűzött maga elé a csapat?

– Sajnos nem, hiszen az ünnepekre – akárcsak tavaly – most is biztosíthattuk volna a helyünket a felsőházban. Két nagyon fájó vereséget kellett feldolgoznunk, a balmazújvárosit és a mezőkövesdit. Ez utóbbi ráadásul szomszédvári rangadó volt, ezért különösen keserű pirula. Azt gondolom, a nehézségeink ellenére is hozhattuk volna ezeket a meccseket, és akkor nyugodtabban készülhettünk volna a tavaszi folytatásra. Így azonban az utolsó mérkőzésig minden nyitott marad, de továbbra is bízom a csapatban, hogy el fogja érni a céljait.

– Biztosan a sérülések miatt is van, de egyre több fiatal játékost láthatunk a keretben, akik rendre jól megállják a helyüket a pályán. Gondolhatunk a junior-válogatottba is bekerült Tóth Ádámra vagy Koncz Andrásra is, akik az NB II-es csapatban meghatározó játékosok. Megkezdődött az ő beépítésük az NB I-es keretbe?

– Hosszú távon az a célunk, hogy az élmezőnyben is szerepet kapjanak. A klub stratégiája is e felé mutat: fiatal, lehetőleg magyar játékosokkal szeretnénk kialakítani a keretünket. Az említett játékosokra jövőre várnak majd igazán fontos feladatok, amikor az NB II-ből feljebb lépve, NB I/B-s játékosok ellen edződhetnek. Tóth Ádám kiemelkedik a fiatalok közül, ő nem csak Szalafai Gábor sérülése, hanem a saját teljesítménye miatt is vívta ki magának a helyet a csapatban, és ez rendkívül pozitív a jövőjére nézve.

0102 gulyas

Gulyás Istvánban maradt hiányérzet. Fotó: Magyari Máté

– Sok játékosunk számára nem csak a pihenésről szólnak ezek a hetek, hiszen Varsandán Milán ismét ott van a magyar A-válogatott keretében, a B-válogatott színeiben pedig Debreczeni Dávid, Marczinkó Máté, Simon Bence és Koller Tamás is pályára lépett az elmúlt napokban. Mit jelent a csapat számára, hogy ennyi játékost adhatunk a különböző válogatottaknak?

– Ez minden szempontból fontos és rendkívül pozitív dolog, még annak ellenére is, hogy sokszor okozott fejfájást, hogy három-négy játékosunk több napra elment a válogatotthoz, nem ritkán fontos mérkőzések előtt. Emellett azonban örülök, hogy a B-válogatottban is helyt állnak játékosaink, és annak is, hogy Milán egyre több lehetőséghez jut a válogatottban.

– Hogyan telik a téli szünet? Mikor kezdődik a munka, és kaptak-e esetleg feladatot a játékosok?

– Épp a válogatottbeli elfoglaltság miatt nem kapott senki feladatot, hiszen azoknak, akik nem szerepelnek egyik válogatottban sem, most nagy szükségük van a regenerálódásra. Január ötödikéig kaptak pihenőt, akkor kezdünk majd az itthon maradottakkal. A terveink szerint négy-öt edzőmeccs szerepel majd a téli programban, aztán január 28-án kezdünk a Tatabánya elleni kupameccs visszavágójával.

– Várható-e, hogy tavasszal visszatér valaki a csapatba sérültek közül?

– Nagyon bízom benne. Frey Tamás az ünnepek alatt is folytatta rehabilitációját, és elkezdte a gyógytornát Hajdu Gábor is, akinek az állapota napról napra javul a bokasérülése után, remélem, ők már vissza tudnak állni a munkába. Szalafai Gábor műtéten esett át, az ő felépülése hosszabb időt vesz igénybe, rá valószínűleg még nem számíthatunk január végén.

– Két játékossal, Simon Bencével és Dr. Czina Józseffel 2014. végéig szóló szerződést kötött a klub. Mit tudhatunk az ő jövőjükről?

– Mindkettejükkel tárgyalásokat folytat a klub, hamarosan mindenkit tájékoztatunk ezek eredményéről.