Klub történet

1950-es évek: A megyei bajnokságban vitézkedő Gyöngyös valamennyi mérkőzése rangadónak számított. A kézilabda szeretete ekkor vert gyökeret a városban.

1960-as évek: A gyöngyösi csapat a megyei bajnokság győzteseként öt más megye bajnokaival szemben kivívta az NB II-ben való szereplés jogát.

1979: Új fejezet nyílt a gyöngyösi kézilabda életében, amikor ősszel elindították négy iskola felső tagozatában az utánpótlás-képzést. Elindult egy serdülő csapat kiépítése.

1990-es évek: A gyöngyösi kézilabda támogatását a helyi főiskola vállalta magára.

2006: Gyöngyösi Főiskolai Kézilabda Klub néven először szerepelt Heves megyei csapat a hazai élvonalbeli bajnokságban.

2009: A főiskola helyét a támogatók között az önkormányzat vette át. A szervezetileg is megújult klub a Gyöngyösi Kézilabda Klub nevet vette fel a legmagasabb osztályban.

2011: A Gyöngyös kiesett az első osztályból az NB I/B-be, de a másodosztály megnyerésével mindössze egy szezon kihagyása után újra a legjobbak közé verekedte be magát. Az új bajnokságnak már névadó szponzor segítségével vághatott neki a gárda. A csapat neve B.Braun Gyöngyös lett.

2011-2018: A B.Braun Gyöngyös csapata az NB I-es bajnokság középcsapatának számított, célja évről-évre a felsőházi szereplés kivívása volt. A 2017/2018-as szezon végén a csapat a tabella 11. helyét szerezte meg.

2018: Új és fényes fejezet kezdődött meg a csapat életében, miután a HE-DO Kft. három évre szóló névadó szponzori szerződést kötött a csapattal. A gárda hivatalos neve HE-DO B. Braun Gyöngyös lett.

A Gyöngyösi Kézilabda Klubnál az évek alatt komoly utánpótlás-bázis alakult ki. A klub színeiben mintegy 350 gyerekkorú kézilabdázó játszik a különböző bajnokságokban az U9-es szivacslabdás korosztálytól kezdve egészen az U23-as juniorokig. A klub szoros kapcsolatot ápol a város és az egész térség általános iskoláival, a cél nem csupán az NB I-es csapat utánpótlásának megteremtése, hanem a sport és a kézilabda szeretetének táplálása. A HE-DO B.Braun Gyöngyös felelősséget érez a gyermekek egészségének megóvásáért, és sokat tesz azért, hogy sportszerető, egészséges életmódot folytató fiatalok kerüljenek ki a klub szárnyai alól.

A klub egyre dinamikusabb CSR-tevékenységet folytat. A csapat összes játékosa és munkatársa minden évben csatlakozik a mellrák-, és a prosztatarák ellenes figyelemfelkeltő kampányhoz, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi tartós élelmiszergyűjtéséhez, de egyre több saját kezdeményezéssel is támogatja a Gyöngyösön és a térségben élő rászorulókat.

Csarnok információk

A környéken egyedülálló gyöngyösi sport-és rendezvénycsarnok azért jött létre, hogy a kulturális események mellett az egészséges életmód, a szabadidős tevékenységek és a versenysport számos területét megismertesse és megkedveltesse a térségben élőkkel. Az épület alapját az egykori helyi laktanya lovardája adja, melynek érdekessége az eredeti 60 centiméteres falak mellett az országban egyedülálló tetőtartó szerkezet is, mely megmaradt az újkor számára. A bővítési munkák után mára a csarnok teljes területe 3 ezer 200 négyzetméter, mely 1 100 ülőhellyel és 400 állóhellyel, 8 öltözőegységgel, 180 négyzetméteres fitneszteremmel, orvosi szobával, büfével, irodákkal és tárgyalókkal rendelkezik. Teljes magassága 14 méter, melyből a használható belmagasság 7 méter 20 centi. A pálya padlózatát a nemzetközileg is elismert, egészségvédelmi és sportszakmai szempontok alapján is a világ legjobb minősítésével bíró Gerflor borítás fedi.

A csarnok adottságainak köszönhetően, nemzetközi méretű kézilabda, röplabda, kosárlabda pályák kialakítása mellett lehetőség nyílik tenisz, teremfutball, tollaslabda és egyéb sportesemények rendezésére.

Az épület átadása után évekig Gyöngyös Városi Sportcsarnok néven üzemelt, majd 2015 szeptemberében, mintegy nyolc évvel a csarnokavató után sikerült az intézménynek igazi nevet találni. A névadó ünnepséget követően a létesítmény Dr. Fejes András kétszeres világbajnok, ötszörös Európa-bajnok parasportoló, Gyöngyös város díszpolgárának nevét viseli.

Elnökség

Nagy Attila

elnök

Juhász Péter

tag

Kocsis Sándor

tag

Erdei Mihály

tag

Gáspár Csaba

tag

Zakar Attila

tag

Rosta István

tag

Felügyelő Bizottság

dr. Végh Attila

elnök

Farkas András

tag

dr. Réthy Béla

tag