Magabiztosan menetelnek utánpótláscsapataink
| Kategória: Híreink

Magabiztosan menetelnek a különböző bajnokságokban a B. Braun Gyöngyös utánpótláscsapatai. Két együttesünk, a junior és a serdülő továbbra is veretlen, és sikeres hétvégét tudnak maguk mögött az ifjúságiak valamint az U14-esek is.

Az elmúlt héten hazai közönsége előtt is bemutatkozott a B. Braun Gyöngyös junior csapata, amely az NB II-es bajnokság Északi csoportjában harcol az első hely megszerzéséért. A sikeres solymári rajt után a Doros Ákos vezette juniorok a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban a Heves együttesét győzték le magabiztos játékkal. Erről a találkozóról itt írtunk részletesen. A juniorok szombaton az ugyancsak négypontos, jelenleg éllovas Dunaharaszti otthonába látogatnak.

Ifjúsági csapatunk az NB I-es mezőnyben a Cegléd ellen lépett pályára szombaton, és – csakúgy, mint a felnőtt alakulat – magabiztos győzelmet aratott. A Gúnya Péter vezette ifi hatodik mérkőzését játszotta a szezonban, a mérleg négy győzelem és két vereség, így a mieink nyolc pontujukkal a tabella előkelő, ötödik helyéről várják a folytatást, és mindössze négy ponttal vannak lemaradva az éllovas, de egy meccsel többet játszott Balatonfüredtől. Az ifjúságiak következő ellenfele a Tatabánya lesz.

Serdülőink őrzik veretlenségüket az Országos Serdülő Bajnokság alapszakaszában. Nigrinyi Tibor csapata szerdán Miskolcra utazott, ahol az addig ugyancsak veretlen Rádió M csapata ellen aratott magabiztos, 31-17-es győzelmet. A C csoportban így már csak a B. Braun Gyöngyös csapata veretlen, amely nyolc pontjával vezeti a tabellát. A serdülők csütörtökön hazai pályán játszanak, az ötödik helyezett KSI lesz az ellenfelük.

Vasárnap U14-es csapatunk Balassagyarmatra utazott, ahol Molnár Ádám, Sisa Erhárd és Bodnár Attila vezérletével a házigazda Palóc Pumák és az Egri Sportiskola csapatát is legyőzte. A mieink elsősorban második félidei jó teljesítményüknek köszönhetik a tíz- illetve tizenöt gólos sikerüket. A Gyermekbajnokságban október 12-e a következő játéknap, akkor a gyöngyösi Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban rendezzük az aktuális fordulót, a Pápa János vezette mieink Tiszaföldvár két csapatával mérik majd össze erejüket.

labda3

Férfi kézilabda NB II. Észak, 2. forduló
B. Braun Gyöngyös U23 – Heves SE 28-19
Következik: Dunaharaszti MTK – B. Braun Gyöngyös
2014. 10. 04. 10:00

Férfi kézilabda NB I., ifjúsági
B. Braun Gyöngyös – Ceglédi KKSE 36-21
Következik: Grundfos Tatabánya – B. Braun Gyöngyös
2014. 10. 04. 16:00

Országos Serdülő Bajnokság C csoport
Rádió M Miskolc – B. Braun Gyöngyös 17-31
Következik: B.Braun Gyöngyös – KSI SE
2014. 10 02. 16:30

Gyermakbajnokság U14
Palóc Pumák KSE – Gyöngyösi KK 14-24
Egri Sportiskola SE – Gyöngyösi KK 14-29
Következik: Gyöngyösi KK – Tiszaföldvár VSE-Bethlen
2014. 10. 12. 10:00
Tiszaföldvár VSE 1 – Gyöngyösi KK
2014. 10. 12. 15:00